SMS-es csalások – ne dőlj be a csaló szöveges üzeneteknek

Ebben a cikksorozatban korábban kibeszéltük már a csaló webshopokat, telefonos – főleg banki – átveréseket, most viszont a szöveges üzenetekről lesz szó. Ezek többnyire SMS-ben, de akár már WhatsApp és Viber üzenetben is érkezhetnek, sőt akár Messengeren is.

A csaló SMS-ekkel általában valami olyannal próbálkoznak be, ami sokakat érinthet. Nem mindenkinél talál be, de akinél igen, ott könnyen belesétálhatunk a csapdába.

Netflix fiókkal kapcsolatos SMS-ek

Egyik kedvencem a Netflix fiók tiltva lesz, ha a fogadó félnek van Netflixe, azonnal bepánikol.

Bár az első még eléggé gyanúsnak tűnik, hiányzó betűk és ékezetek okán, a második már emészthetőbb. De mindkét esetben elég gyanús a domain. Egyik sem netflix.com. Ilyenkor ha a gyanútlan áldozat a linkre kattint, legrosszabb esetben egy teljesen netflixéhez hasonló felületen kérik, hogy adja meg a kártyaadatait és akor azt már el is lopták.

Küldeménnyel kapcsolatos üzenetek

A következő a csomagérkezős SMS, ahol vagy nyomonkövethetjük a csomagot vagy vámolás alá esett és vámot kell fizetni. Elég sokan rendelünk Temuról, Aliexpressről de akárhonnan máshonnan is külföldről. Aki épp ilyen csomagot vár és az alábbiakhoz hasonló SMS-t kap, könnyen átverés áldozatává válhat.

Ebben az esetben általában csak csekély összegeket kell fizetnünk, hogy megkapjuk a csomagunkat, mely nem is az, amit valójában várunk, amiatt csak elhittük, hogy valóban baj van. És így máris ellopták a kártya adatainkat itt is.

Egyéb üzenetek

De számos ilyen üzenetet kaphatunk még, olyan feladónak álcázva magukat, mint a NAV, ahol állítólagos adó-visszatérítési jogosultságról tájékoztatnak. Vagy banknak, ahol gyanús utalás történt és erősítsük meg mi voltunk-e azok. Esetleg a rendőrség ír, hogy szabálysértést követtünk el, amit nem fizettünk be.

Facebook

Csalásokkal pedig találkozhatunk a Facebook messengerben is, ahol például a Facebook oldalunk szabálysértéséről tájékoztatnak és fel lesz függesztve, ha nem kattintunk a linkre, amivel egyébként olyan vírust engedünk be, ami majd a nevünkben írogat az ismerőseinknek üzeneteket és rak ki posztokat.

Egyéb FB üzenetek: Szép lányoktól, sármos férfiaktól, akiknek épp mi tetszünk. Rákos nő, akinek nincsenek rokonai és ránk hagyná a vagyonát. Milliomos, aki valakit gazdaggá akar tenni. És folytathatnám. Gondolkodjunk logikusan, ilyen nincs!

WhatsApp és Viber

WhatsApp és Viber is egyre elterjedtebb felület a hasonló szöveges üzenet alapú csalásoknak, legutóbb én arról kaptam értesítést, hogy a Telenornál összegűlt pontjaimat beválthatom, különben le fognak járni és még be is vettem volna, ha nem lett volna annak a végén is irtó gyanús link. De nézzünk pár példát még:

Az „ismerősöd bajban van” típusú csalások

Egyre gyakoribb WhatsAppon és Viberen az olyan üzenet, ahol a csaló azt állítja, hogy az ismerősöd új számról ír, és sürgősen pénzre van szüksége, például: „Szia, új számról írok, bajban vagyok, tudnál utalni gyorsan 30.000 Ft-ot?” – Sokan segíteni akarnak, és gyorsan utalnak, mielőtt ellenőriznék máshol a sztorit.

„Nyereményjáték”, „kérd a nyereményed” típusú csalások

Olyan üzenetek, hogy „Gratulálunk, ön nyert egy iPhone-t / Lidl utalványt, kattintson a linkre” – klasszikus csalás. A gyanútlan áldozat vagy adatokat ad meg, vagy egy kártékony appot tölt le.

Hogyan ismerhetjük fel az ilyen csalásokat?

  • Gyanús a nyelvezet, furcsa karakterek, hiányzó ékezetek
  • Fura domain név, nem a hivatalos oldalak
  • Nyomásgyakorlás: „azonnal fizessen”, „lejár ma”, „azonnal kattintson”
  • A hivatalos szervek soha nem kérnek SMS-ben kártyaadatokat vagy jelszavakat

Mit tegyünk, ha megkaptuk a csaló üzenetet?

  • Ne kattintsunk a linkre!
  • Jelentsük spamként
  • Küldjük el a szolgáltatónak (pl. a Magyar Postának vagy banknak) a gyanús üzenetet
  • Ha mégis megadtunk adatokat: azonnal tiltsuk le a kártyánkat és vegyük fel a kapcsolatot a bankkal

Mit tanácsoljunk az idősebb rokonainknak?

  • Ők különösen veszélyeztetettek. Segítsünk nekik beállítani egy minimum biztonsági rutint, és mondjuk el nekik, soha ne kattintsanak linkre, még ha „a bankjuk ír” is, mert egyébként a bank nem ír SMS-ben ilyet és főleg nem küld linket.

Záró gondolatként

Ne feledjük, hogy a leggyengébb láncszem nem a technológia, hanem mi magunk vagyunk. A csalók nem feltörik a rendszert, hanem rávesznek, hogy mi magunk adjuk át az adatainkat. Ezért a legfontosabb fegyver a tájékozottság és az elővigyázatosság.

Comments

Rólunk Orosz Mihály

A kiváló, 1984-es évjáratomnak köszönhetően a számítógépek, okostelefonok fejlődését korai korszakuktól kezdve figyelhettem egészen napjainkig. Már gyerekként nagy hatással voltak rám a sci-fi filmek és a bennük látható technológiák, melyek nagy része azóta valósággá is vált részben vagy teljes egészében. BASIC programozást 12 évesen a Commodore 64 korszakom óta tanultam, míg egészen 20-as éveim elejéig volt közöm Turbo Pascal, C++, HTML, PHP-hez is, s míg sokan azt állították nagy programozó leszek, én rájöttem, hogy csak addig szerettem programozni amíg nem mondták meg mit programozzak. A tanulmányaim folyamatosan informatika irányában voltak, a főiskola utolsó 1-1,5 évében pedig egy régi nagy álmom teljesült, egy egész számítástechnikai üzletet vezethettem. Én találtam ki milyen árut hozzanak, milyen áron adjuk, komplett konfigurációkat szereltem össze és szervizeltem. A fősuli végével online marketing irányba vitt az élet, ahol a HTML-nek még hasznát vettem. Gyerekkoromtól kezdve a Commodore 64, Schneider Color Personal Computer 664-en át az első Intel Celeron 266MHz-es processzorral megáldott PC-men keresztül volt mindenem, melyek az idő alatt folyton cserélődtek újabbnál újabbra. Ugyanígy az első telefonom 14 évesen kaptam, az egy Nokia 3310 volt, majd jöttek a polifonikus csengőhangos, színesebb kijelzős telefonok, később lett egy HP iPAQ H1940 zseb PC-m, amivel telefonálni nem lehetett, de ha BT-on összekötöttem a mobilommal, ami már tudott netet megosztani, akkor tudtam rajta böngészni, skype telefonálni. Váltig állítottam mindenkinek, hogy higgyenek nekem ez a jövő, nagy színes érintőkijelző, ilyenek lesznek a telefonok, majd rá pár évre megjelent az első iPhone. Kb. azóta haragszom az Apple-re, mert előadták, hogy ilyen még nem volt, holott nekem már évekkel előtte volt zseb PC-m, aminek létezett telefonos verziója is, az egyetlen különbség a felhasználói felület egyszerűsége volt. Az én első komoly okostelefonom a HTC Touch Pro volt, ami szerintem a mai napig igazán menő készülék. Mint a korábbi pocket PC-k ez is Windows Mobile operációs rendszerű volt, de készítettek rá egy felhasználóbarát kezelőfelületet. Utána sok mobilom volt míg el nem jutottam a jelenleg is használt Samsung Galaxy Z Fold2 készülékemhez, amit 2021-től 2024-ig nyúztam „töretlenül”. Azt végül Honor Magic V3-ra cseréltem, mert a Samsung nem tudott nagyot ugrani sajnos az évek alatt sem ebben a kategóriában. Notebookom Microsoft Surface Pro 6, asztali gépem egy i9-es Intel, 16GB RAM, RTX 2070, de főként videóvágásra használom. Játszani PS5-ön szoktan és van hozzá PSVR2 is, ami igazán nagy előrelépést mutatott fel az elődhöz képest, mely bevezetett a virtuális valóság világába.
OSZAR »